A közelmúltban szerepet vállaltunk a pozsonyi Arval vállalat jelenlegi tereinek átépítésben. Tekintettel arra, hogy egy folyamatosan bővülő, szükségleteiben pedig változó cégről van szó, hangsúlyos igényként merült fel a belső terek variabilitása.
„Ennek a viszonylag kis projektnek a célja az volt, hogy megfelelő feltételeket teremtsen az új munkatársak számára és egy képzéseknek helyet biztosító termet, valamint kollaborációs zónát alakítson ki. Két, eddig effektív módon nem hasznosított alkóvszerű teret üveg válaszfallal telefonfülkévé alakítottunk át, a fokozott összpontosítást igénylő munkához pedig külön teret alakítottunk ki“ – jellemezte építészeti terveinek főbb jegyeit a pozsonyi CBRE építészcsapatának tagja, Ing. arch. Simona Brenčičová.
A legjelentősebb változtatást a teakonyhát az irodai tértől elválasztó statikus üvegezett válaszfalnak egy LIKO-Space mobilfallal történő pótlása jelentette. Ez a fal olyan légies, egyszerű, tiszta dizájnt képviselő, üvegezett panelekből áll, melyek nemcsak térelválasztó, hanem akusztikai funkciót is betöltenek. Alapesetben a teakonyha és a szociális zóna zárt teret alkot, el van szigetelve a munkazónától. Szükség esetén a válaszfal összecsukható és a fal mellé helyezhető. Az így kialakított megnövelt tér ezzel alkalmassá válik céges vagy nagyobb létszámú rendezvények lebonyolítására.
„A változó szükségletekhez való flexibilis alkalmazkodást biztosító multifunkcionalitás egyre gyakrabban és hangsúlyosabban fogalmazódik meg igényként új munkaterek kialakítása kapcsán“ – fűzte hozzá a projekt tervezője.
Tekintse meg a LIKO-SPACE mobilfalak rugalmasságát
Érdeklik a megoldásaink, szeretne árajánlatot kérni vagy kérdezni? Vegye fel velünk a kapcsolatot!