Dalibor Pospíšil: „A munkában fontos a kommunikáció és a tolerancia…”
Letonicéből származik, itt nevelték fel feleségével, Marcelával két, ma már felnőtt gyereküket, Kristýnát és Tomášt. Otthon Dalónak becézték, nálunk mindenki Belginek szólítja. Idén lesz tizenöt éve, hogy a cégnél dolgozik.
Vissza tudnál emlékezni a kezdetekre? Hogyan kezdődött itteni karriered, s mivel foglalkozol a LIKO-S-ban ma?
Hozzávetőleg egy hónapon át alkalmi munkásként vettem részt a gyártásban, majd munkaszerződést ajánlottak, s itt maradtam. A gyártórészlegen kezdtem – ablaküvegmosással, keretszereléssel, mindezek csomagolásával foglalkoztam. Ezután más gyártórészlegre kerültem, hogy – szükség esetén – kollégákat helyettesítsek. Átkerültem tehát az ajtógyártó részlegre, ma is itt dolgozom. Szükséges volt, hogy képes legyek ajtókeretek gyártására, így átjártam a szomszédos részlegre is. A CNC kezelését is meg kellett tanulnom, néhány évet – hogy pontosan mennyit, nem tudom pontosan – itt is lehúztam. Végül mint termelési operátor visszatértem az ajtókészítéshez.
Tehát minden gyártási folyamattal kapcsolatban sikerült tapasztalatot szerezned?
Tulajdonképpen igen.
Azt hallottuk, hogy a közelmúltban az új 3D nyomtatót is rád bízták.
Igen. Az első nyomtató már néhány éve itt van, a fejlesztést szolgálta. Manapság már olyan alkatrészek gyártására használjuk, melyeket ennek hiányában bonyolult sajtolással és marással lehetne csak előállítani. A 3D nyomtatóval ezt magunk is elvégezhetjük. Figyelemmel kísérem, mely alkatrészekben mutatkozik hiány, a gyártás előtt csak a húr keménységét kell megválasztanom. A 3D nyomtató tehát nagyban megkönnyíti a gyártás folyamatát, mely ennek köszönhetően egyben jóval takarékosabb is.
Mit csinálsz, ha éppen nem munkában vagy?
Nyáron, ha szép az idő, állandóan kint vagyok a kertben vagy a feleségemmel kirándulunk egyet. Főként azonban a ház körüli teendőket látom el, ennek pedig sosincs vége. A házon mindig akad tenni való. Alig fejezek be valamit rajta, újabb és újabb feladat merül fel.
Vannak gyerekeitek?
Igen, kettő. Egy 26 és egy 19 éves. A lányunk már külön él itt, Slavkovban, a fiunkat pedig más érdekli, azt mondja, ő nem kétkezi munkával keresi majd a kenyerét. Megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy de igen, azzal fogja, én majd megtanítom rá. Inkább az IT érdekli.
Úgy tűnik, hogy a szabadidődben is folyton dolgozol. Valamikor azonban pihenned is kell. Milyen szerinted az ideális pihenés?
A legjobban annak örülök, ha lefekhetem, mert gyakran fáj a karom, lábam, mindenem. Eközben szívesen megnézek egy sci-fi vagy fantasy filmet, ez jó menekvés a néha kemény valóság elől, ez szolgál tehát lazításul. A dokumentumfilmek közül különösen a világűr kutatásával foglalkozók érdekelnek.
A közelmúltban a médiumokban olyan hírek jelentek meg, hogy különböző léggömböket vagy nem azonosított tárgyakat lőttek le. Egyelőre nem sokat tudunk erről, egyes roncsokat meg sem találtak. Ezzel kapcsolatban különböző teóriák születtek, földönkívüliek is szóba kerültek. Szerinted léteznek földönkívüliek?
Erről számos irodalmat olvastam és sok dokumentumfilmet láttam. Úgy vélem, annak valószínűsége, hogy valahol van földön kívüli élet, meglehetősen nagy. A világűr hatalmas. És azt hiszem, ha itt lennének, akkor sem tudnánk róluk. Az, ami felszínre kerül, számomra inkább egy médiumok által felfújt buboréknak tűnik. Valószínűbbnek tűnik, hogy itt valamiféle kémkedésről lehet szó. Azt gondolom egyébként, hogy amennyiben léteznek valamiféle földönkívüliek, jóval magasabb szintet képviselnek, mint mi
Igen, valahol azt olvastuk, hogy mivel civilizációnkban nem találják az elvárt intelligencia jegyeit, nem lépnek kapcsolatba velünk.
Ezen nem csodálkoznék, ugyanis meglehetősen destruktívak vagyunk.
Mire gondolsz? Konkrétan miben vagyunk destruktívak?
Megsemmisítünk magunk körül mindent, amit csak lehet. Elég csak rátekinteni a bolygónkra.
Azt gondolod, hogy tudat alatt önmagunkkal szemben is destruktívak vagyunk? Olykor te is destruktív vagy magaddal szemben?
Éppenséggel nem, többnyire ez másokkal szemben valósul meg. Általánosabban fogalmazva: az emberek folyton vallási vagy vagyoni viszályokat folytatnak. Ha fejlett civilizációval rendelkeznénk, nem a megsemmisülés, hanem a fejlődés és terjeszkedés hajtana minket.
Tehát te egyetértesz azzal a nézettel, hogy az ember maga nem képes semmire, mindenhez csapatra van szüksége?
Teljes mértékben. Az egyén nem képes semmire. Az egyének nagyobb száma növeli az intellektust, ebből pedig valami teljesen újat vagyunk képes teremteni.
Térjünk vissza a munkahelyi csapatmunkához. Milyen az itteni kollektíva?
A munkában mindig akadnak problémák, de kollektívaként jók vagyunk. Megértjük egymást, olykor a vállalat kapuin kívül is találkozunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne fordulnának elő olykor súrlódások. Mindenkinek más a munkához való hozzáállása, ez sosem lesz teljesen azonos. Úgy, ahogy nekem sem kell, hogy tessen valaki hozzáállása, másnak sem kell, hogy tessen az enyém.
Mi kell szerinted ahhoz, hogy a köztetek lévő különbségek ellenére működőképesek legyetek?
Azt hiszem, fontos a kommunikáció és főleg a tolerancia. Ha sziklaszilárdan kitartok a véleményem mellett, nem érek célt, bizonyos dolgok ugyanis többféle módon is elérhetők. Nem szükségszerű, hogy éppen az én véleményem tükrözze az ideális megoldást.
Van olyan megfogalmazott életbölcsesség, amihez tartod magad? Valami, amihez vissza-visszatérsz?
Különböző, nemzedékek sora által igazolt szabályokhoz tartom magam, egyetlen mottóval ez nem kifejezhető.
Milyen szabályokhoz például?
Ha igaz úton jársz, nem fáradsz – meg effélékhez.
Amikor a mai beszélgetésünk időpontját egyeztettük, feltűnt, hogy a kollégáid Belginek szólítanak. Jól tudjuk, hogy Letonicét, ahonnan származol, gyakran nevezték Belgiumnak. Nem okoz gondot az itt használt beceneved? Hív itt egyáltalán valaki Dalibornak?
Inkább Pospének szólítanak. A nevemen sosem. A becenevem egyáltalán nem zavar. Büszke letonicei vagyok! Igaz, gyakran viccelődünk egymással, ám igazán büszkék lehetünk arra a vidékre, ahol élünk.
Szeretne csatlakozni hozzánk?
Tudjon meg többet termékeinkről:
